Henry le ment a vízhez. Nagyon fázott. Álott a partszélén és nézelődött minden irányba, de Etelkát sehol sem látta. Hosszú évek után ez az első eset, hogy nem jött el hozzá. Még sötét volt és folytó érzés kezdett elkapni és félelem, hogy már sosem látom meg. Valami történhetett?! Elfogta a félelem és a furdalás, hogy nem tudott segíteni egy elhagyott gyermeknek. A lélek sötétsége néha sokkal rosszabb mint a körülöttünk lévő sötétség. A kislány elhagyatotsága és rémült tekintetet ilyesztik Henryt évekóta. De nem tudta, hogyan tudna Etelkának segíteni. De eljött a nap, amikor Henryt elvitte a kora reggeli érzése a parthoz. A partnál nagyon gykran találkozott Etelkával a tragédia napjától. De most valaminek történnie kellett, mert a kis Etelka most nem jött és nem fogta meg Henry kezét úgy, ahogyan azt mindig tette. Ez a szomorú történet a tükörképe annak az örökös fájdalomnak amit a magányos Etelka és a boldogtalan Henry élt meg. A történet egy névtelen folyónál játszódik, ahol Etelka, aki egy hétéves kislány évek óta magában él a partnál. Valakinek meg kell mentenie a magánytól és szomorúságtól!